ROM, ÁTKAPCSOLÁS ROM VERZIÓK KÖZÖTT, BEÉPÍTETT CARTRIDGE MODUL

Ezen az oldalon találhatunk meg mindent, ami ra ROM-okkal kapcsolatos. A TVC ROM mentéseit, a BASIC 1.2/2.2 váltókapcsoló beépítését, valamint a beépített cartridge tartalom készítését.

A ROM mentések
BASIC 1.2/2.2 átkapcsolás beépítése

CARTRIDGE tartalom beépítése kettős BASIC-re átalakított számítógépbe

VT-DOS/UPM átkapcsolás beépítése
További fejlesztési lehetőségek

ROM mentések

Csontos Andrásnak hála, igen nagyra bővült a TVC ROM gyűjteményünk

BASIC 1.1

A TVC klubnak a gyártól kapott gépein volt, még a gép indulásakor.
letöltés

BASIC 1.2

Az elős szériák voltak ezzel forgalmazva, még a plusszos korszak előtt, ezek a gépek temészetesen nem tudtak DOS-t használni, később is csak úgy, ha átalakításra kerültek.
letöltés

BASIC 2.2

A plusszos gépek BASIC-je, melyhez annak idején érdekes módon jutottunk. A "plusszos" kiállítási bemutatóján (talán tavaszi BNV-n) a kihelyezett bemutató géphez odakéredzkedett az egyik klubtag, mondván, hogy hagy próbálja ki hogy néhány, a régi gépre írt programja az új rendszerrel jól fut-e?. Odaengedték, miért is ne tették volna. Legközelebbi klubgyűlésen már floppy-lemezzel a kezében jött, amire a próba közben néhány ügyes utasítással kimentette a rendszer ROM tartalmat. Ebből születtek az eredeti kettős BASIC-ű bővítéseink, még akkor, amikor kereskedelmi forgalomba nem is került "a plusszos".
letöltés

DISK csomag

Nem eredeti Videoton ROM csomag, hanem egybeszerkesztettt UPM+VT-DOS1.1 illetve egybeszerkesztett UPM+VT-DOS1.2 ROM anyagot tartalmaznak, mely az átalakításhoz szükséges.
letöltés

VT-DOS 1.1 és VT-DOS 1.2

Az egyik VT-DOS (disk-csatoló+cartridge) anyagot emlékeim szerint valamelyik iskola által kapott disk-rendszerről mentettük le, a másikat talán a VIDEOTON-ból kaptuk, nem hivatalos úton, EPROM-ban. A gyári teszteket, és EPROM-égető anyagot szintén EPROM-ban kaptam, szintén baráti alapon. Eredetileg a cartridge anyag gyűjtésének az volt az oka, hogy a "felfutási" időszakban volt olyan programozó, aki a saját programját is cartridge-ban tervezte kiadni, és érdekelte a loader-programrész működése. Persze később nem lett belőle semmi.
(Amelyik EPROM-nak akkor feljegyeztem a pozícióját, (pl. az 1.1-es BASIC) annak az anyagába "bezippeltem" egy olvassel.txt anyagot is, amiben a le van írva a pozíciószám. Amihez nem mellékeltem, arról én sem tudok többet, vagy pedig "egydarab" EPROM-os anyagként nincs jelentősége. A floppy vezérlő kártyák esetében) (Mint kiderült ezek nem jók, de azért itt hagyom hátha jó lesz még valamire: VT-DOS 1.1 VT-DOS 1.2)
A helyes VT-DOS romok: VTDOSROM.ZIP
A hozzá tartozó lemez image: VTDOS-SYTEM.ZIP

EPROM égetős és TVC Tesztprogram

A gyári teszteket, és EPROM-égető anyagot szintén EPROM-ban kaptam, szintén baráti alapon. Ez a program Videotonos gyári eprom égető programja (HBE rajz a tervrajzok lapon), míg a TVC tesztprogram a gyári tesztkártya anyagát tartalmazza.
EPROM égető
TVC Tesztprogram

UPM

Az UPM diskcsatoló, és cartridge szintén a gyártól kapott rendszer része volt, és szintén korai terméke volt a VIDEOTON-nak. Nekünk a "Videoton Számítástechnikai Gyáregység, Oktatási Osztály"-nál az UPM a nagygépes rendszerek miatt használt, mindennapi rendszer volt, persze a hétköznapi TVC tulajdonosoknak ez idegen dolog volt, nem kedvelték. Ezek az anyagok a gyári gépből kivett EPROM-okból lettek lementve.
letöltés

CIRILL BILLENTYŰZETES TVC ROM

Egy különlegességnek számít, és sokáig nem is tudtunk róla, hogy készült ilyen verzió is. Ennek most itt a ROM mentése. Képek a galériában találhatóak róla..
letöltés


A következő régi anyagokat őriztem meg, mivel bináris tartalmuk nem egyezett meg a fenti ROM gyűjtéssel.
Kíváncsi lennék, ki tudna magyarázattal szolgálni rá, hogy mi a különségek oka, vagy hol vétettem az összehasonlításban.

A VT-DOS floppycsatoló kártya vezérlő ROM-ja
(valószínüleg, ellenőrzésre vár)

HBF-ROM

A VT-DOS cartridge
3-as és 4-es memória helyen lévő romja

(megerősítést ebben az esetben is elvárnánk)

VT-DOS - ROM 3

VT-DOS - ROM 4


HBA nyomtatott áramkörű TVC átalakítása átkapcsolható, kettős
BASIC operációs rendszerűvé

Szükséges szerszámok


Szükséges anyagok


Az a bizonyos későbbi magyarázat

a mellékelt fotókon látszik, hogy a kapcsoló elég megátalkodott módon a modulátor oldalához lett forrasztva. Elektronikai szempontból nem szép megoldás, de a TVC házán ez követeli a legkisebb átalakítást, és később is szétszedhető, szervizelhető marad a gép. Természetesen más megoldás is lehet, mindenki maga dönti el, hogy hová, és hogyan szereli a kapcsolót. A továbbiakban az általam követett eljárást magyarázom. Az általam beszerezni sikerült kapcsoló két áramkörös, feketére festett fémházú darab. A két áramkört párhuzamosan kötöttem, tulajdonképpen csak egy váltó kontaktusra van szükség. A fém ház két végéről (a csavarfülekről) a festéket lereszeltem, és a fém-tiszta felületet előónoztam. Ellenőrizendő, hogy a melegítés hatására nem romlott-e el a kapcsoló, illetve, hogy átkapcsoláskor nem zárja-e össze a két szélső pontot a kontaktus. (Nem szokta, de az ördög + Murphy nem alszik.)

A kapcsoló két-szélső kontaktusára kb. 6-6 cm-es vezeték darabot célszerű forrasztani, a középső (közös) pontra kb. 20 cm-es vezetékdarab kell, a kapcsoló végleges helyétől a D3-as, és a D7-es IC-k 27, illetve 26-os pontjáig kell, hogy kényelmesen elérjen. Ezeken a pontokon a kábelre fel kell forrasztani a "precidip" foglalatlábat, és szigetelni zsugorcsővel, vagy szigetelő szalaggal. A következő képen látszik az előkészített kapcsoló, és a két EPROM. A fotók rossz minőségéért elnézést kérek, web-kamerával készültek.

Az előkészített kapcsolót a helyére be kell forrasztani a modulátor oldalánál, vigyázva, hogy a többi alkatrész lábához ne érjen hozzá. (Egy elektrolit kondenzátor negatív lába van ott "rossz helyen", azt célszerű elhajlítani az útból.) A Kapcsoló szélső érintkezőire menő vezeték egyikét testre, (pl. a modulátor háza) a másikat a +5V-os tápfeszültségre (pl. szomszédos IC 14-es lába) kell kötni.

Ezután célszerű bekapcsolni a TVC-t, és ellenőrizni, hogy az eredeti EPROM-okkal jól működik-e, a modulátor túlélte-e a beavatkozást, és a kapcsolót is átkapcsolni párszor, hogy jól kézre áll-e, és a tápfeszültségen nem csinál-e zárlatot. (Elég csak a panelt egy szigetelőlapra fektetve bekapcsolni, (RESET ne nyomódjon,) billentyűzetet nem kell visszaszerelni erre a tesztre.)

Ha minden OK, akkor kikapcs, nagy levegő, és indul az átalakítás. Az átalakítási leírás végén mellékelek egy HBA kapcsolási rajz 3. lap ábrát, amelyet A/4-es méretűre kicsinyítettem, és a szükséges változtatásokat pirossal bejelöltem, így pl. otthoni tintasugaras nyomtatón is kinyomtatható.

  1. TB8-as átkötés gyárilag 1-es állású nyomtatását a panel alsó felén (forrasztási oldal) elvágni (ehhez kell a "snitzer"), és huzal darabbal a 2-es gyári állás szerint bekötni.
  2. TB2, TB3 gyári átkötést vágni, (lehet, hogy TB2 már gyárilag át van vágva), és TB4 mindkét (1-es, és 2-es pontú) gyárilag előkészített helyre átkötést tenni. (Lehet, hogy egyik már gyárilag így van.)
  3. D3 helyről EPROM-ot kivenni, helyére a TVC_SYS.256 adatokat tartalmazó 27C256 típusú EPROM-ot úgy betenni, hogy az IC 27-es lábát kihajlítva nyomjuk az IC-t a foglalatba. (Azaz ez az IC-láb nem érintkezik a foglalattal.)
  4. D7 helyről EPROM-ot kivenni, helyére a TVC_EXT.128 adatokkal feltöltött 27C128 IC-t betenni, úgy, hogy a 26-os lábat kihajlítva nyomjuk a foglalatba az IC-t.
  5. D4 helyről (ha van a D5, D6 helyről is) EPROM (ok)-at kivenni. (Helyük üres marad).
  6. A kapcsolóról jövő vezetéken lévő "precidip" foglalat lábakat a két
    kihajtott IC-lábra rá kell tolni, és ezzel a műtét elkészült.


TB8 alulról, ahol vágni kellett, (fénnyel átvilágítva a túloldali felszitázott
négyzet felismerhető).


Jobb alsó sarok: TB8 a beforrasztott átkötéssel.


Középen balra: TB2, TB3 vágni, jobbra TB4 átkötéseket betenni.

 


A TVC_SYS.256 tartalmú EPROM, a kihajlított 27. lábra csatlakozó kapcsoló
vezetékkel, a helyére téve.


A TVC_EXT.128 tartalmú EPROM a helyén, a kapcsoló vezetékkel.

Ezután megint célszerű kipróbálni, hogy minden rendben van-e? Bekapcsolás után a TVC-szokásos reklámképe kell hogy feljöjjön, átkapcsolás után a színek változásába "belefagy", reset után megint inicializál, és elindul reklámkép. Ha a billentyűzetet is csatlakoztatjuk, akkor bármely gomb lenyomására átvált a BASIC képernyőre, kiírva a verziószámot. (1.2-es, és 2.2-es verzióknak kell jelentkeznie.) Oprendszer váltáshoz nem kell kikapcsolni a gépet, de utána mindenképpen reset-tel kell betölteni az új állapotot. Ha működik minden, akkor a kapcsoló másik füle, és a nyomtatott panel közé pár csepp kétkomponensű műgyanta ragasztót célszerű kenni, majd a doboz felső felére át kell jelölni a kapcsoló helyét, és kireszelni a nyílást a számára.


A kireszelt nyílás a kapcsolónak


És végül az összeszerelt állapot


A kapcsolási rajz részlet, bejelölve a szükséges változtatásokkal.

 


Végül még egy kép pirossal jelölve azokat a helyeket ahol az átkötések elvágandók,
illetve kékkel berajzolva az új átkötések.

A fentiek alapján (ha valakit érdekel), a szükséges átalakítás elvégezhető.

A cserélendő epromok tartalma innen tölthető le: atalakitaseprom.zip

Az átalakítási dokumentáció eredeti formájában innen tölthető le.

Praktikus tanácsok

Végül egy ajánlat, és egy kérés
Ha valakinek kérdése van a fentiekkel kapcsolatban, akkor a csonty@freemail.hu e-mail címen kapcsolatba léphet velem, de senkit nem biztatok, hogy gyorsan tudok válaszolni, jó esetben is legfeljebb havonta egy estét tudok a TVC-re szánni. A segítségem csak elméleti tud lenni, ma már nem elektronikai a munkám, így eszközeim sincsenek. A fenti átalakításhoz nekem is be kellett kéredzkednem ismerősök műhelyébe.

És akkor a kérés

Ha valaki használni tudta (és akarta) a fenti anyagot, kérem, hogy szintén a fenti csonty@freemail.hu e-mail címen jelezze, csak hogy lássam, hogy mennyire van igény hasonló dokumentációkra a TVC-s témában.

Sok sikert, üdv minden TVC-s-nek!
Budapest, 2004 október 11 Csontos András


CARTRIDGE tartalom beépítése kettős BASIC-re átalakított számítógépbe

Az előző dokumentáció szerint átalakított, átkapcsolható, 2 féle BASIC rendszerrel kiépített, HBA nyomtatott áramkörű TVC-be az eredetileg cartridgeban forgalmazott (vagy éppen nem forgalmazott) programok beépítését fogom most ismertetni.

A szükséges szerszámok, és ismeretek ugyanazok, mint az előző cikkemben.

Az előzőek szerint átalakított HBA panelon egy 28 lábú EPROM-foglalat üresen marad, az átalakítás után. Ez a D4-es pozíciószámú foglalat lesz tevékenységünk legfőbb tárgya. A kapcsolási rajzot (HBA/3, és HBA/11 lapok) tanulmányozva elismerhető, hogy a cartridge által használt adat (D0-D7) és cím (A0-A13) vonalak (az A13 vonal kivételével) a most üres (D4) EPROM-foglalathoz is elvezetnek, továbbá a tápfeszültség ellátás az EPROM lábainál, és az RD (read) jel az EPROM OE (output enable) lábához vezetve eleve rendelkezésünkre áll. Ha a CARTRIDGE engedélyező (cartridge foglalat B oldal 23-as láb CART kimenet) jelét az EPROM címzését engedélyező (EPROM 22-es láb CE (chip enable bemenet)-re) vezetjük, akkor 27C64-es EPROM-ba beprogramozott (EPROM méretéből adódóan maximum 8kB-os) programot helyezhetünk el itt. (Az EPROM-ok kapacitását kilo-bitekben adják meg, az adja a 8-szoros különbséget a kilo-bájthoz képest, ami például a fájlok méretmegadására jellemző.) Mivel a gyári cartridge csatlakozás 16kB-átvitelre lett kialakítva (az A13-as vonalat is használja,) ezért a teljes címtartomány használatához nagyobb EPROM-ot (27C128) és az EPROM-hoz odavezetett A13-as címbitet is használnunk kell.

Mielőtt a gyakorlati megvalósításra térnénk, egy kis cartridge elmélet: a TVC cartridge gyakorlatilag kívülről "1 db EPROM"-ot valósít meg. Valószínűleg alkatrész beszerzési anomáliák miatt (1980-as évek Kelet-Európája) úgy kivitelezve, hogy minden pillanatnyilag éppen kapható ilyen alkatrész beletehető legyen.

(Nekünk most viszont az alaplapon egyetlen szabad foglalattal kell megoldanunk a feladatot, ezért egyetlen (megfelelően nagy) EPROM-ban kell elhelyeznünk a tartalmat, (ami különösebb gondot nem jelent.))

Mivel a kereskedelmi forgalomba került cartridge-ok egy részének EPROM-jait gyárilag beforrasztották, ezért ezek kiolvasása nem túl egyszerű. (Nem is túl bonyolult, de segédeszköz kell.

A fenti képen egy TVC cartridge kiolvasásra épített adapter látható, amelynek a lap tetején látható lengő csatlakozója a cartridge-ra csatlakoztatható, a középen
látható része egy epromégető IC foglalatába csatlakoztatható, az alsó dugó az epromégető epromtípus "kódoló" dugója. Pontos elkészítési dokumentáció megadása itt célszerűtlen, hiszen a végleges megoldás a kiolvasásra alkalmazandó epromégetőtől is függ. (Ha valaki megépíti, akkor az epromégetőjén a 27C128-as IC-nek megfelelően kösse be, és használja.)

Mivel a fenti eszköz a sajátom, ezért felajánlom, hogy ha valaki közkinccsé szándékozza tenni a TVC cartrige-a tartalmát, akkor, ha eljuttatja hozzám, akkor kiolvasom, ide, a www.tvc.homeserver.hu web-lap szerkesztőjének e-mail-ben elküldöm a kiolvasott tartalmat, és a cartridge-ot visszajuttatom a tulajdonosának. (Hacsak így 20-év távlatából a szerzői jog tulajdonosa nem tiltja le ezt az akciót.) (Ha valaki keres, akkor a csonty@freemail.hu -ra küldjön egy e-mailt.)

A fenti két dologból következik az, hogy egyrészt a cartridge-ot "1 db EPROM"-ként olvassuk ki, másrészt az alaplapba fizikailag is csak 1 db EPROM-ot tudunk csatlakoztatni, és ez a jelen esetben szerencsésen találkozik. (Persze általában az epromégetők szoftverei lehetővé teszik az adatok szerkesztését, tehát ha valaki az "egy-nagy" kiolvasott tartalmat "több-kicsi" részre darabolni akarja, az sem megoldhatatlan.)

Az átalakítás gyakorlati kivitelezése

Több különböző bonyolultságú megoldást mutatok be, a legegyszerűbb 4kB-os játéktól (space invaders) fokozatosan jutva el a legbonyolultabb átkapcsolható
kettős lemezkezelő (UPM/DOS) operációs rendszerekig. Ennek a cikknek a végén két A/4-es kapcsolási rajzot mellékelek, az egyik a már korábbról ismert HBA rajzsorozat 3.-lapja. Ebben a korábbi piros (2xBASIC átalakítás) berajzolás mellett most kékkel a cartridge kiegészítést is berajzoltam. Ez a rajz a 27C256 EPROM típussal kivitelezett, kétféle cartridge tartalom között átkapcsolható, illetve alap, csak BASIC (cartridge nélküli) állapotba kapcsolás lehetőségét biztosító átalakítást ábrázolja.

A másik kapcsolási rajzon különböző méretű EPROMOK (27C128, 27C256, 27C512) esetén használható bekötéseket ábrázoltam. Az űrhódító játékot innen a weblapról töltöttem le, nekem sem volt meg. (Köszönet a közzétevőjének.) Kipróbáltam, működik, (bár ma már nem nagy durranás).

Az EPROM-ba égetendő anyagot urhodito.64k néven mellékelem. Mivel komolyabb költség nélkül lehet vele kísérletezni, ezért kezdjük ezzel. Az előző átalakítás során kimaradt 3db 27C64 EPROM-ok egyike éppen elég kapacitású erre a feladatra. Persze a törlés, felprogramozás azért ránk vár. Az űrhódítóval felprogramozott EPROM-ot úgy kell a D4-es foglalatba tenni, hogy a 20-as (CE ) lábat kihajlítjuk, a korábbi átalakításkor megismert módon. Erre a lábra el kell vezetnünk a cartridge csatlakozó B-oldal 23-as (CARTRIDGE) jelét egy vezeték darabbal, ami egyik végét a cartridge csatlakozóra (B23) kell beforrasztanunk, a másik végére "darabolható precidip" IC-foglalatból kitermelt csatlakozót kell forrasztanunk, a későbbi bonthatóság miatt, és ezt csatlakoztatjuk a kihajlított IC-lábra. (A forrasztást zsugorcsővel, vagy szigetelőszalaggal szigeteljük.) Azaz tulajdonképpen a 27C128-as kapcsolási rajz verzió szerint kötjük be, de mivel ez a méretű EPROM (27C64) nem használja az A13-as címbitet, így azt sem kötjük most be. A CART jelbe berajzolt kapcsolót is most még kispórolhatjuk.

Az így átalakított TVC egyjátékos játékgéppé vált, bekapcsolás után azonnal űrhódítózhatunk vele. (A kis mászkáló bigyókat kell szétlőni a mi tologatható izénkkel, anélkül, hogy minket lelőnének.) A játék megunása után (maximum 5 perc) a gépet az EPROM kihajlított 20-as lábára kapcsolódó, általunk bekötött, precidip foglalattal csatlakozó vezeték IC-lábról lehúzásával, és az EPROM kivételével tudjuk újra visszaalakítani BASIC-es számítógéppé. (Bármilyen szereléshez a gépet ki kell kapcsolni.)
Mivel a játék be-ki kapcsolása így nehézkes, ezért a CART jel útjába betervezett kapcsoló (HBA/3-lap), és 2 db 4,7kohmos ellenállás beépítésével komfortosabbá tehetjük gépünket.

A fenti fényképen felül látható módon célszerű előkészíteni a kapcsolót. Ehhez a kapcsoló két szélső kivezetésére ráforrasztjuk a 2 db ellenállást (3kohm, és 10kohm között minden érték jó). Az ellenállások másik végét összekötjük, és kb. 6 cm hosszú vezetéket forrasztunk ehhez a ponthoz. A kapcsolón a középső, közös lábra, és az egyik szélső lábra (az ellenálláshoz) 1-1 db kb. 50cm hosszú vezetékdarabot kell forrasztani, a másik szélső (ellenállásos) kivezetésre kb. 20 cm-es vezeték kerül. A 20 cm-es vezeték másik végére forrasztjuk a precidip foglalatból kitermelt IC csatlakozó lábat. (Az ellenállásokat , és az IC-foglalat lábat zárlat elkerülésére szigetelni kell, lehetőleg zsugorcsővel.) Ez a kapcsoló is a modulátorházra lesz felforrasztva, a BASIC verziókat választó kapcsoló fölé, a már megismert módon. A kapcsoló bekötéséhez barbár módon fóliát kell vágnunk a forrasztási oldalon a cartridge csatlakozónál, a B23-as csatlakozási pontnál a nyomtatott áramkörön, mert gyárilag erre nem volt felkészítve a gép. Fóliavágás után a kapcsolóról jövő, szélső lábról induló 50cm-es vezetéket közvetlenül a cartridge csatlakozó B23-as lábára kell forrasztani. A kapcsoló középső lábáról jövő (másik) 50cm-es vezetéket a levágott nyomtatott áramköri fóliadarabon található első lyukgalvanizált pontra kell beforrasztani. (Az alábbi képen a csavartól jobbra.)

Az ellenállások közös pontjára menő vezetéket a +5V-os tápfeszültségre kell kötni. Célszerűen a kapcsolók melletti IC 14-es lába, illetve az arra kötődő nyomtatott fólia és szűrőkondenzátor lába lehet +5V forrás. A kapcsolóról jövő 20cm-es, IC-foglalattal ellátott vezetéket kell az EPROM 20-as lábára csatlakoztatni.

Használata:

Ha a kapcsoló úgy kapcsolódik, hogy a CART jel az EPROM-hoz kerül, akkor a gép a D4 foglalatban lévő EPROM-ba sütött cartridge program szerint működik. A kapcsoló másik (cartridge csatlakozóra kivezetett ) pontján az ellenálláson keresztül +5V kerül, ezzel az esetleges külső cartridge-ot kikapcsolja. A kapcsolót átkapcsolva, a CART jel leválasztódik az EPROM-ról, helyére az ellenálláson keresztül +5V kerül, ami tiltja (nem engedélyezi) az EPROM működését. A CART jel kijut a cartridge csatlakozóra, ha ide külső, gyári cartridge-ot dugunk, akkor annak megfelelő program fut a TVC-n, ha ez
üres, akkor az eredeti BASIC állapot él.

Elvileg ellenállások nélkül is működnie kellene, ha az EPROM, és a cartridge TTL kompatíbilis mindenben, de a CMOS technológiával gyártott alkatrészek esetén (pl a 27Cxxx EPROMOK ilyenek,) a katalógusok szerint bemenet nem maradhat lógva. Az ellenállás biztosítja itt CART jel nélküli esetben a stabil magas szintű állapotot. (Azaz működésbiztonsági okból javaslom az ellenállások beépítését.)


Ha 8kByte-nál (27C64) nagyobb EPROM-ot is használni akarunk, (márpedig akarunk, hiszen a gyári cartridge-ok között nagyobbak is vannak), akkor az A13-as címbitet is be kell kötnünk. Ehhez kb. 10cm-es vezetékdarab kell, az egyik végén precidip IC-foglalattal. Ez a vége kapcsolódik a nagyobb kapacitású EPROM kihajlított 26-os lábára. A vezeték másik vége a nyomtatott áramkör A13-as pontjára kötendő, ami legközelebb a TB8-as ponton van. (Ezt a BASIC bővítéskor mi magunk kötöttük át.) Ha akkor szigeteletlen vezetékből készült az átkötés, akkor legegyszerűbben ehhez az átkötéshez forraszthatjuk hozzá a vezetékünket.

Ezzel az átalakítással már teljes, a maximális kapacitású (1 db) cartridge tartalom EPROM-ból való kezelésére készítettük fel a gépünket.

Az előző, űrhódító játék-tartalom mellett még három, VIDEOTON belső használatú cartridge tartalmat adok közre, szintén 1 EPROM-os állományban. A "floptest.64k" EPROM-tartalom a gyári floppy-tesztelő cartridge program, TVC-hez. Tulajdonképpen 32k-s EPROM is elég lenne, de mivel az nem mindenben lábkompatibils (kisebb lábszámú) mint amire a D4-hely tervezve van, másrész a BASIC átalakítás óta van felesleges 27C64-e mindenkinek, ezért egyszerűbb abba égetni ezt a tartalmat is.
(Figyelem, ezt a "floptest.64k" cartridge mentést most nem próbáltam ki, ahogy kb. 20-éve lementettem, most úgy teszem közzé, ha hibás, elnézést kérek.)

A "tvctest.128" a gyári (gyártósori) 3.0-s verziószámú TVC tesztprogram. (27C128-ba kell besütni.) (Valószínűleg mindenkit megnyugtat, ha így közel 20-év távlatából végre
hitelesen tesztelni tudja, hogy TVC-je, floppy-ja hibátlan.) (Ezt a "tvctest.128" mentést most kipróbáltam, működik.)

A negyedik EPROM-tartalom tulajdonképpen ma is használható csemege elektronikai szakembereknek. A "tvcepreg.128" anyag a gyári, TVC-hez tervezett EPROM-égető vezérlő cartridge programja. Ez a HBE kapcsolási rajzú EPROM-égető rajz itt a web-lapon (www.tvc.homeserver.hu) is fent van, tehát utánépíthető. (Ezt a cartridge mentést most szintén nem próbáltam ki.)

Ha valaki floppy-val is rendelkezik, akkor MSDOS kompatíbilis módon tud adatot ki, illetve bevinni EPROM-ba, és ez a gyári EPROM-égető nagyon kultúrált, automatikusan felismeri a belehelyezett EPROM-ot, beállítja az égetőfeszültséget, stb. Elvileg ez az EPROM-égető kereskedelmi forgalomba is kerülhetett, de nem tudok róla, hogy végülis került e? Vigyázat, itt a web-lapon is van egy másik (nem VIDEOTON fejlesztésű) EPROM-égető is a TVC-hez, azzal semmiben sem kompatíbilis ez a program. Az EPROM tartalmakat most is duplán mellékelem, (eredeti, és másolat alkönyvtárban,) hogy EPROM-ba égetés előtt a letöltés utáni sérülésmentessége
ellenőrizhető legyen. (DOS fc parancsa). A 27C256-os EPROM-ban már 2 db cartridge tartalom helyezhető el, ekkor egy újabb kapcsolóval a két tartalom között is válthatunk. (A közölt fényképeken is ez a 3 kapcsolós változat látszik.)

 

A beégetendő epromok tartalma innen tölthető le: cartridgebeepites.zip

Az átalakítási dokumentáció eredeti formájában innen tölthető le.

Éljen, és virágozzék a TVC!
Budapest, 2004 november 6

Csontos András


A cartridge beépítéssel bővített TVC további fejlesztése

Az előző cikk végén található képeken három kapcsoló látható. A harmadik kapcsolóval (megfelelő EPROM esetén, a BASIC átkapcsolással megegyező módon) kétféle cartridge tartalom között lehet váltani.
Ehhez 27C256 EPROM-ba kell beégetni a kétféle programot, és az A14 címbit (kihajlított 27-es IC-láb) átkapcsolásával (+ resetelés) lehet váltani közöttük.

Ha újabb játék cartridge anyagok kerülnek elő, akkor azokból is szerkeszthető többjátékos tartalom, most azonban (kis elmélkedés után) egy számítástechnikai érdekességre való átalakításhoz adom meg a módszert, és az EPROM tartalmakat.

Az UPM/DOS átkapcsolás jelentősége (egyéni gondolatok, amelyekkel lehet vitázni)

Egy kis elmélet: az UPM a VIDEOTON operációs rendszere. Ismereteim szerint bitszinten újraírt, de gyakorlatilag teljesen kompatíbilis a CP/M 2.2 operációs rendszerrel. Azt gondolom, elsősorban nem is anyagi oka volt az újraírásának, mert a (múlt század) 70-es, 80-as éveiben a kelet-európai (értsd szoc.) országok anyagi ellenszolgáltatás nélküli szoftver-"használata" szankcionálhatatlan volt (a világ másik oldaláról).
Sokkal inkább azért kellett (kerül-amibe-kerül) alapon saját , teljesen ismert szolgáltatású operációs rendszer készíteni, mert a VIDEOTON akkori gépei nemcsak a civil szféra számára készültek (finoman fogalmazva). (90-es évek elején voltak olyan VIDEOTON-os belső hangok, hogy az első Öbölháború után azért kellett a VT-nek (külső nyomásra) nagyon gyorsan felszámolni a katonai, és számítástechnikai részlegeit, mert a "nem jó" oldalra került (pl. lokátor) számítógépes rendszerei műholdról, és egyéb külső jelforrásról kikapcsolhatatlannak bizonyultak.)

A VTDOS már vásárolt operációs rendszer (az IS angliai cégnek, az ENTERPRISE számítógép fejlesztőinek a terméke, mint sok más is a TVC körül). A VTDOS sem történelmi előzmény nélküli. A VTDOS tulajdonképpen az MSX-DOS-sal (nagyon) kompatíbilis rendszernek néz ki, a (CP/M-mel pedig (nagyon) kicsit kompatíbilis). (Körülbelül mint a Windows a Linux-szal.) (Tudom, ezen a ponton magyarázkodnom kell, az irodalom így-úgy (pl. "binárisan") kompatibilisnek mondja őket, sőt sokan a PC-s világ MS-DOS-át is CP/M alapúnak tekintik.

Szoftveres szemmel lehet, hogy igazuk van, én azonban hardveresként úgy vélem, ha valami nem teljes értékűen csereszabatos egy másik dologgal, akkor az nem kompatíbilis. (Most itt a lehetőség mindenkinek, aki TVC+floppy-val rendelkezik, összehasonlítsa a kétféle operációs rendszert, és saját véleményt alakítson ki róluk.)

Persze a TVC szempontjából a konkrétan erre a géptípusra írt anyagok (nagyobbrészt játékok) csak tároló-helyként használják a floppy-t, minden szolgáltatást az alapgép nyújt, ezért a kétféle lemezformátum (általában jól) konvertálható oda-vissza.

A fenti látszólagos UPM/VTDOS kompatibilitással szemben teljesen mást tapasztalunk, ha a floppycsatoló mellett az "operációs rendszer cartridge" is csatlakoztatva van.

UPM üzemmódban egy (ősi, fapados, katonai jellegű) 80-karakter/sor konzolképernyő jelentkezik a TVC-nk helyett, valódi többfelhasználós
operációsrendszer szolgáltatást nyújtva. VTDOS üzemmódban elég jól használható módon MSDOS parancsokkal vezérelhető operációs rendszerhez jutunk, persze a gyökeresen eltérő processzorkörnyezet miatt a PC-re írt programok TVC-n használhatatlanok, és visszafelé is csak emulátoron keresztül működik a dolog. (Viszont a VTDOS-os lemezek PC-n írhatók, olvashatók.)

Az UPM-VTDOS rendszerek közötti nem egyetlen, de igen lényeges különbség például, hogy a DOS környezet használ alkönyvtárakat (directory), a CP/M környezet nem. Viszont a CP/M környezet hivatalból megkülönbözteti a felhasználókat (és programjaikat) (user number), mindenkinek csak annyi lehetőséget biztosítva, amennyihez joga van. (Állítólag napjaink egyik népszerű operációs-rendszerében is terveznek majd ilyet, például vírusvédelmi okból.(Egy másik mai operációs-rendszer eleve többfelhasználós.)) (UPM/VT-DOS rendszer átkonvertálás esetén a komolyabb fejlesztői rendszerek (programnyelvek), adatbázis kezelők a legritkább esetben működőképesek, ha az eredeti operációs-rendszerükről a másik alá konvertálják őket.)

Igazi UPM dokumentáció jelenleg (2004-11-17) nincs fent a web-lapon (tvc.homeserver.hu), ami van, csak az UPM lemezkezelőt írja le, de igazi rendszerprogram cartridge anyagot (én legalábbis) nem találok fent.

Az átalakítás

Fontos: csak 64kB memóriával, és floppycsatolóval rendelkező gépen van értelme az alábbi átalakításoknak!

Négy ponton kell átalakítást végeznünk rendszerünkben, a szerszámigény ugyanaz, mint a cikksorozat elején. A korábbi cikkek alapján már megismert módon, a (legegyszerűbb) feladat az UPM/DOS cartridge EPROM beépítése D4-helyre. A beégetendő bináris állományt CUPM_DOS.256 néven mellékelem. (Első karaktere "c" mint
cartridge, 27C256-os EPROM-ba kell beégetni.) Első feladat: felprogramozott EPROM-ot a 20-as, 26-os, 27-es lábakat kihajlítva kell a korábbi cikkben leírtak szerint a D4-es foglalatba tenni, és csatlakoztatni. Ehhez egy harmadik tolókapcsolót is be kell építeni TVC-nkbe, az előző cikkben a fényképen látható módon, és a kapcsoló közös pontját az EPROM 27-es IC-lábra (precidip foglalatlábbal) csatlakoztatni, valamint a két szélső kontaktus egyikét testre, a másikat +5V-os (TVC belső) tápfeszültségre kötni.

Ez az átalakítás kipróbálható, az alapgép önmagában (floppy nélkül) bekapcsolva, UPM üzemmódban már a 80-karakteres konzolképernyőn küld hibaüzenetet. DOS állásban normál, TVC bejelentkezést produkál.


CUPMDOS.256 EPROM csatlakoztatva.

Második tennivalónk a memória-lapozás beépítése a DOS üzemmódhoz. (Ezt csak a HBA-panelen kell elvégezni, a későbbi HBA-2-es panel eleve ilyen.)

.
HBA rajz 1.lap részlet és HBA-2 rajz 1.lap részlet

A fenti kapcsolási-rajz részleteket összehasonlítva látható, hogy a HBA-2 gépben a DA7-es memóriacímző vonal jele két másik (lap címző) jellel "összekapuzva" jut a memóriára. Ezt a kiegészítő áramkört nekünk is be kell építenünk, amennyiben HBA panelünk van, és VTDOS üzemmódot akarunk a floppy-val használni. Az átalakításhoz egy 7402 típusú (TTL) IC-re van szükségünk, amelyet előkészítve építünk be.

 


Az előkészített 7402-es IC

Az előkészítés menete: a 7-es, és 14-es lábak kivételével a többit jobbra-balra széthajtogatjuk (kiterítjük). A 4-es, és 11-es lábakat az IC tetején át teljesen visszahajtjuk és egymással összeforrasztjuk. A 12-es, és 13-as lábakra kb. 6 cm-es vezetékeket forrasztunk, az 5-ös, és 6-os lábakra pedig kb. 20 cm-es vezetékeket. Az 5,6 lábak teljesen egyformák logikailag, ezért az általam használt vezeték (PC floppy szalagkábel két vezetéke) csak a végein van kettéválasztva, és különösebben nincs erenként megkülönböztetve. (Az IC több kaput tartalmaz, mint amire szükség van, más jó bekötés is lehetséges, de ha a gyári kapcsolást építjük utána, akkor nem kell katalógusokkal vacakolni, ezért lett pont így. A TTL IC-k bemenete gyárilag magas logikai szintre áll be, ezért nem szükséges a nem használt bemeneteket sehova sem kötni. Tulajdonképpen a nem használt IC lábak akár tőből le is vághatók. A 7-es és 14-es kell, azok maradjanak!)


A memórialap kapuzó IC beépítése, és R34-hez bekötése


A G10-es IC 1-es és 3-as lába bekötve az extra, memórialap kezelő IC-hez

Az előkészített IC-t rögzítenünk kell , és tápfeszültséggel kell ellátnunk. Mindkét feladatot megoldjuk, ha az IC-t az alaplapon a célhoz közel lévő, 7-es, és 14-es lábon táplált IC-re felforrasztjuk. A közelben, forrasztópákával viszonylag jól megközelíthetően a D11-es IC felel meg nekünk, tehát ennek a hátára kell ráfektetni az előkészített extra IC-nket, és a két IC 7-7, valamint a 14-14 lábait egymáshoz kell forrasztanunk.

A DA7-es adatvonalat fóliavágás nélkül, az R34-es ellenállásnak a 74157-es IC-re csatlakozó lábának, a panelból való kiforrasztásával tudjuk megbontani. Az extra IC-nk 12-es lábáról jövő vezetéket a panelba a kiforrasztott ellenállásláb helyére kell bekötni. A 13-as IC-lábról jövő vezetéket pedig a kiforrasztott ellenálláslábhoz, a levegőben kell hozzákötni, és zsugorcsővel szigetelni ezt a forrasztást. Az extra IC 5-ös 6-os lábáról jövő két vezetéket a G10-es IC-nek az 1-es, és 3-as lábára kell bekötnünk, a sorrend lényegtelen. (Gyárilag nincs előkészítve, közvetlenül az IC-lábakhoz kell forrasztani.)

Harmadik tennivalónk egy kényelmi extra vezeték beépítése, hiszen célszerű az UPM-VTDOS átkapcsolást a cartridge, és a diskcsatoló EPROM-oknál egyszerre (párhuzamosan) elvégezni. Ehhez a cartridge EPROM (D4 foglalat) 27-edik (kihajlított) lábára csatlakozó (UPM/VTDOS) vezetékre kell továbbmenő vezetéket kötni, átvezetni a HBA lap másik (forrasztási) oldalára, és ott a kártyacsatlakozók egy nem használt pontjára bekötni. Az átvezetést körültekintően kell elvégezni, a "jól kézre álló" furatok a panelon összeszereléskor csavarhelyként funkcionálnak, azokon nem célszerű vezetéket átdugni. A vezeték hossza itt nem lényeges, és nem zavaró, fix 0V, vagy +5V megy rajta, zavar, vagy sebességgond nem várható, kényelmesen hosszú vezetéket lehet használni.

A HBA, és a HBA-2 rajzokat összehasonlítva két, egyik panelon sem használt kártyacsatlakozó lábat találtam, a B6, és a B33 pontokat. Én (önkényesen) a B33-as pontot használtam a saját gépemnél. Kényelmi okból, hogy ne számítson, hogy melyik helyre van bedugva (a pillanatnyilag még nem létező) disk-csatolóm, mind a négy kártyacsatlakozónál bekötöttem ezt a lábat.


A gyárilag nem használt B33 csatlakozók UPM-VTDOS átkapcsoló-jel kivezetésre átalakítva.

Ezzel a TVC átalakítása elkészült.


Egy "nagytotál" fotó

A Diszk csatoló átalakítása

A TVC összeszerelhető, negyedik (utolsó) lépésként a disk-csatoló átalakítása van hátra. (Erről fotót nem tudok prezentálni, mivel pillanatnyilag nekem nincs disk-csatolóm.)

A floppy kártyán az EPROM-ot 27C256-osra kell cserélni, amiben a DUPM_DOS.256 (első betű d, mint disk) bináris állományt kell beégetni. Az EPROM-ot a 27-es lábát kihajlítva kell a helyére nyomni, a 27-es lábra egy egyik végén precidip foglalattal ellátott vezetéket kell csatlakoztatni, és ennek a vezetéknek a másik végét a diskcsatoló (emlékeim szerint a panelon kialakított, de sehová nem vezető) B33-as pontjának a kártya belseje felé eső szélére kell beforrasztani úgy, hogy a TVC-hez csatlakozáskor a forrasztás még ne okozzon akadályt. (A csatlakozó felületre már ne fusson rá az ón.) Biztonsági okból az EPROM 27-es lábára csatlakozó vezetéket célszerű 4,7kohm (2k-tól 5k-ig bármi jó) ellenállással vagy testre, vagy +5V-ra "húzni".

Ebben az esetben idegen (nem átalakított) TVC-ben is üzemképes marad a csatoló, ha az ellenállás testre húz akkor UPM, ha +5V-ra, akkor VTDOS az "alapértelmezett" disk formátum, (És az EPROM CMOS IC bemenetét nem tanácsos "üresen" hagyni). Mivel a floppy-csatoló hiányában kipróbálni nem tudom hogy mindenre jól emlékszem-e, ezért kérem, hogy akár sikeres, akár problémás az átalakítás, (és/vagy a használat,) akkor ide a web-lapra az esetleges többi átépítőnek (és nekem is) küldjetek tájékoztatást az eredményről.

A beégetendő epromok tartalma innen tölthető le: vtdosupm.zip

Az átalakítási dokumentáció eredeti formájában innen tölthető le.


További fejlesztési lehetőségek
(szintén nem megvalósított, de gondolatébresztőnek jó)


A D4-es foglalatban elhelyezhető legnagyobb kapacitású EPROM a 27C512-es típus lehet. Ekkor az A14 (27-es láb) címvonal váltás mellett egy újabb 0/+5V váltókapcsolóval az A15 (1-es láb) címvonalat kapcsolgatva összesen 4 féle cartridge tartalmat tudunk váltogatni. (Kapcsolási rajz az előző cikk végén látható.) Ebben az estben viszont mindenkinek magának kell összeszerkeszteni a neki kedves EPROM tartalmat. Eprom-égetővel könnyebb, ott 16kB-os határokon kezdve (0, 4000H, 8000H, C000H) kell beégetni a négy anyagot. Ha nem mi égetjük az EPROM-ot, hanem kész, egybeszerkesztett anyagot kell átadni az égetést végzőnek, akkor a DOS COPY parancsával lehet "összeadni" programokat. Ebben az esetben 16kB-os (16384byte) méretű anyagokból kell kiindulni. Ha kisebb, pl. 4kB-os játék, akkor négyszer "össze-COPY"-zva lesz 16kB-os anyagunk.

COPY /B jatek.32k+jatek.32k+jatek.32k+jatek.32k jatek.128

Itt a /B kapcsoló a bináris összeadásra állítja a programot, a jatek.32k név helyett az összeadni kívánt program neve legyen, a jatek.128 helyett a végeredmény file nevét kell írni. Tulajdonképpen csak helyet tölt ki a 3 db plusz egyforma játék, de így egyszerűbb helyet foglalnunk, mint "szövegszerkesztenünk" 12kB hexa FF adatot. Ha megvannak a 16kB-os állományaink, akkor a fentiek szerint összeadva őket (COPY /B 1_jatek.128+2_jatek.128+3_jatek.128+4_jatek.128 eredmeny.512) kapunk egy pontosan EPROM kapacitás méretű állományt. Ezt kell beégettetni. A fentiek szerint amikor mindkét (A14, A15) címvezetékre 0-van kapcsolva akkor az 1_jatek.128 anyag lesz kiválasztva. Ha A14-re +5V, A15-re 0V kapcsolódik, akkor a 2_jatek.128-cal játszhatunk. Ha A14-re 0, és A15-re +5V kapcsolódik, akkor a 3_jatek.128 az eredmény, és ha mindkét bemenet +5V-ra kötődik, akkor a negyedik helyre beégetett cartridge programmal fog jelentkezni a TVC.

A VT-DOS rendszerből később javított változat is készült, ezért elküldök e cikkel együtt cupmujdo.256, és dupmujdo.256 néven is anyagokat, az UPM része nem változott, de a VTDOS része újabb fejlesztés (javítás). A régi DOS emlékeim szerint 1.1, az új 1.2 verziószámú. Ezeken kívül feltöltöm az eredeti 1.1-es verziószámú TVC-BASIC EPROMjainak a tartalmát is (5 IC-s, persze össze COPY-zható). Emlékeim szerint kissé "bug"-os (gyárilag), de történelmi emlékként legyen fent. Ugyanezen (történelmi) okból az UPM, a VT-DOS, és az új VT-DOS EPROM tartalmát is elküldöm eredeti (gyári 27C128 EPROM méretű) formájukban. Még gondolatébresztőbbnek szánva: tulajdonképpen elképzelhető 3 BASIC (1.1, 1.2, 2.2) -re felbővített TVC is, a SYS anyagok 27C512-ben, az EXT anyagok 27C256-ban, az UPM, VTDOS, "új" VTDOS, (plusz még egy cartridge játék) a cartridge, és diskcsatoló EPROM-okban (2 db 27C512). Ekkor persze újabb két átkapcsoló vezetéket is ki kell építeni az EPROM-ok felé, és még egyet a diskcsatolóhoz. Ekkor már a modulátorhoz nem tudunk annyi kapcsolót forrasztani amennyi kellene, tehát más kapcsoló elhelyezési metódust kell találni. Még egy tapasztalat, a modulátorhoz forrasztott 3-kapcsolós rendszernek az eddig "béna" reset-gombja megtáltosodik, a kapcsolók felfelé a dobozhoz támaszkodva merevítik az alaplapot, a reset használatakor az nem rugózik, nem leng össze-vissza, hanem stabilan áll, mint….

Sok sikert!
2004-11-19 Csontos

 

(Halász Gábor, Majzik _István, Csontos András, Schäffer András, Völgyi Antal)